Subgesztenye

Atyám, ki mindenhol létezel,

Nem engedem,

Hogy bűn és gyengeség legyen úrrá szívemen.

Ezért férfival soha többet nem beszélek, nem emelem rá tekintetem, szívemet ki nem nyitom, szeretetemmel, bizalmammal meg nem ajándékozom. Érdemtelen mind és bűn velük kapcsolatba kerülni. Gyengeség a kísértésnek bedőlni. Bánom amit eddig tettem, legfőképpen ezt a legutolsót. Szerencse, hogy a biológia megakadályozta, hogy a métely elfertőződjön, mielőtt észbe kapok.

Hogy nekem sokáig kell várnom a boldogságra? Nekem nem sokáig kell várni, hanem nem jut. Csak koncok. De koncok legalább vannak. És soha többet nem engedem őket elválasztani magamtól. Senki kedvéért sem. A koncaim a kincseim. Míg más levegőként lélegzi be a boldogságot és fel sem fogja. Én fuldoklom. Levegőért küzdök minden percben. De a kövek szíve csak naponta egyet dobban. Pontosan egyet. Kavics szeretnék lenni. Nem kérek többet. Nekik nem kell annyi levegő. Nem kell annyi szívdobbanás. Én is azt szeretném, hogy nekem se kelljen. Embernek lenni átok. A legnagyobb átok, amit élőlény kaphat. Vajon mivel érdemeltem ki? Mi rosszat tettem? Kavics szeretnék lenni. Napi egy dobbanás. Nem kell több.

Ma annyira vágynék rá, hogy valaki meghallgasson, valaki rám figyeljen. De nincs. Úgyhogy most letiltok/elfelejtek mindenkit. Ha ezt kibírom, többé nincs senkire szükségem. Viszont kerestem a Holdat. Fent kell lennie az égen, csak annyi a felhő. Szerettem volna, ha legalább ő rám néz. És ekkor a felhők megritkultak. Kibújt mögülük és sugaraival gyengéden megcirógatotta az arcomat. Te jót akarsz nekem! Köszönöm!