hétfő, január 23, 2006
Love is a shield
Szeretem az embereket. Néha újra és újra eszembe jut. Néha újra és újra elfelejtem. Ebből fakadóan az élet csodálatos dolog, hiszen azért vagyunk itt, hogy egymás interakcióiban részt vegyünk. Ez az egyik legcsodálatosabb érzés. Mert rengetegen vagyunk és ezer és ezer meglepetés vár még ránk. Amit egymástól kapunk. Az élet egy folyamat, szerepek sokasága. Újak és újak születnek. Mindegyik más. Szövődmény. 1-1 interakció szeretetet ad (persze van, ami bánt, de az a saját hülyeségünk, mindenki szálljon magába sok buzi).
Adok és ezt mindenki érzi. Még akkor is, ha nem tudják. Erős vagyok. Akkor is, ha nem tudom.
Megkerestem, mert meg akartam találni. Meg akartam találni és megtaláltam. Nem is volt kétségem soha (holtbiztos hit). És új irányba tereltem a gondolatait és új síkokat nyitottam. Ha nem nagyot, de kicsit. Nincs kicsi. Nincs fölösleges fogaskerék. Ez az amiért nem tudok elmenni.
Gondolataim és tetteim nélkülözhetetlenek.
Adok és ezt mindenki érzi. Még akkor is, ha nem tudják. Erős vagyok. Akkor is, ha nem tudom.
Megkerestem, mert meg akartam találni. Meg akartam találni és megtaláltam. Nem is volt kétségem soha (holtbiztos hit). És új irányba tereltem a gondolatait és új síkokat nyitottam. Ha nem nagyot, de kicsit. Nincs kicsi. Nincs fölösleges fogaskerék. Ez az amiért nem tudok elmenni.
Gondolataim és tetteim nélkülözhetetlenek.
hétfő, január 16, 2006
Les habitants du soleil

A nap lakói közömbös tekintetet vetnek ránk... a mi halandó testünkből sosem lesz fény.
Ahogy kutakodtam ma a szanaszét könyvtáraimban rádöbbentem, mennyi mindent elfelejtettem, hogy az is itt van. Jobban belegondolva, sok-sok év munkája egész kincstárat hozott létre nekem eme gyűjtemény formájában. És ettől rendkívül gazdagnak érzem magam. És ha egyszer meghalok, sajnos ezt is viszem magammal. Ritkaságok, gondosan kiválogatott alkotások. Sokszor és sokszor megrágott művek. Mind kiállták az idő próbáját. Büszke vagyok rá.