kedd, november 08, 2005
worth living
Azon gondolkodom, mi volt életemben az a néhány pillanat, amire akkor, abban a pillanatban azt mondtam "igen, ezért megérte itt lenni.. minden".
Nehéz, kevés jut eszembe. Egészen pontosan kettő. Ezek közül az egyiket soha nem fogom elfelejteni, a másik már így is nehezen került elő.
Az első, amit annyiszor próbáltam szavakba önteni, talán 2 éve történt tavasszal. Akkor 2,5... a hajnali busszal mentem, még a nap nem kelt fel. Félig még aludva ültem a csendben, a nyomasztó közegben. Amikor a homályból egy bal kanyar után hirtelen elöntött mindent a napfény, hirtelen úgy letaglózott, hogy a szívem is majd kiugrott. Csak bámultam az erdőt, mert mesebeli látvány volt! Minden aranyszínű volt... nem valóságos volt. Azt hittem álmodom még mindig. Azért az egy élményért érdemes volt. Semmi más nem volt.
Nehéz, kevés jut eszembe. Egészen pontosan kettő. Ezek közül az egyiket soha nem fogom elfelejteni, a másik már így is nehezen került elő.
Az első, amit annyiszor próbáltam szavakba önteni, talán 2 éve történt tavasszal. Akkor 2,5... a hajnali busszal mentem, még a nap nem kelt fel. Félig még aludva ültem a csendben, a nyomasztó közegben. Amikor a homályból egy bal kanyar után hirtelen elöntött mindent a napfény, hirtelen úgy letaglózott, hogy a szívem is majd kiugrott. Csak bámultam az erdőt, mert mesebeli látvány volt! Minden aranyszínű volt... nem valóságos volt. Azt hittem álmodom még mindig. Azért az egy élményért érdemes volt. Semmi más nem volt.
