péntek, október 14, 2005
Childhood
Szúr a szívem. Néha mégis előbukik, hogy az a legfontosabb, aki ellen folyamatosan harcolok és nap mint nap el is felejtem. Mert neki is én vagyok a legfontosabb. És ő sosem rúg ki.
kedd, október 04, 2005
Mahnung
Újra és újra beleesek ugyanabba a hibába. (Mint mindig, hisz ebből áll az életem.) Mindig tovább akarom álmodni az álmomat és nem akarok fölkelni.
vasárnap, október 02, 2005
A szerelem jónak tűnik, de nem az.
A szerelem... nem is létezik. Nincs határa. És nincs kezdete. Csak pillanatnyi felfedezései. Nincs értelme.
És a másik dolog: mindenki egy általa elképzelt világban él, azon keresztül néz mindent és ahhoz igazítja magát, így a saját világában mindenki a legszebb és egymással való érintkezéseink ezen világok ütközései, és a világoknak van egy külön rangsora, hierarchiája, rendszere, ami egymáshoz való viszonyunkat az első pillanattól kezdve meghatározza.
Jó annak, akinek csak egy ilyen világa van...
(Mindenesetre. A szál mégis megszakadt. Nem most, hanem 2,5 hete. A gyűlölködés és a vakság szakította meg. Ami ellen én nem vettem fel a kesztyűt, hiszen ezt a szintet már időkkel ezelőtt elhagytam. Körülbelül az óvodában. Tökéletes és félelmetes példája annak, hogy egy lélek hogyan tud teljesen elveszni a süllyesztőben, a sötét erők által emésztődve, kétségbeesve, kapálódzva minden után. És nyavalyáit mindenki másra megpróbálva ráragasztani... Hogy ne legyen egyedül. De ott mindenki egyedül van, egymás mellett, de egyedül, vakon, süketen és bezárva. És én csak úgy mentem el mellette, mint egy kislány, kit anyja kézenfogva vezet el a cellák előtt, amiben a bűnösök őrjöngve kapkodnak feléje a szabadulás és könyörület reményében. Nem én vagyok az ítélethozó. De ez már nem is érdekel, mert a börtönt immáron elfelejtettem és nem tekintek oda vissza.)
A szerelem... nem is létezik. Nincs határa. És nincs kezdete. Csak pillanatnyi felfedezései. Nincs értelme.
És a másik dolog: mindenki egy általa elképzelt világban él, azon keresztül néz mindent és ahhoz igazítja magát, így a saját világában mindenki a legszebb és egymással való érintkezéseink ezen világok ütközései, és a világoknak van egy külön rangsora, hierarchiája, rendszere, ami egymáshoz való viszonyunkat az első pillanattól kezdve meghatározza.
Jó annak, akinek csak egy ilyen világa van...
(Mindenesetre. A szál mégis megszakadt. Nem most, hanem 2,5 hete. A gyűlölködés és a vakság szakította meg. Ami ellen én nem vettem fel a kesztyűt, hiszen ezt a szintet már időkkel ezelőtt elhagytam. Körülbelül az óvodában. Tökéletes és félelmetes példája annak, hogy egy lélek hogyan tud teljesen elveszni a süllyesztőben, a sötét erők által emésztődve, kétségbeesve, kapálódzva minden után. És nyavalyáit mindenki másra megpróbálva ráragasztani... Hogy ne legyen egyedül. De ott mindenki egyedül van, egymás mellett, de egyedül, vakon, süketen és bezárva. És én csak úgy mentem el mellette, mint egy kislány, kit anyja kézenfogva vezet el a cellák előtt, amiben a bűnösök őrjöngve kapkodnak feléje a szabadulás és könyörület reményében. Nem én vagyok az ítélethozó. De ez már nem is érdekel, mert a börtönt immáron elfelejtettem és nem tekintek oda vissza.)
