kedd, február 15, 2005
stars fall down
Így az új élet szélén... alig kibújva a földből a napsütéses oldalon...azon gondolkodom, talán jobb volt a föld alatt.. persze a démonoktól és Tőle megszabadulva nagyon jó, de a semmiben lebegni, az az igazi.. hiányzik. És csak az az érzés nyugtat meg, hogy bármi történik, még mindig mindent feladhatok és lehetek boldogtalan. Mindig ott az utolsó kiút, ahol már otthon vagyok és nem kell félnem. Talán túlságosan is otthon. Annyira, hogy ez is, mint oly sok minden úgy árad szét a szívemben, hogy majd szétszakad a mellkasom, a szemeim fulladoznak és melegség árad ki belőlem, érzem a nyakamban, a karomban... Engem csak a mások által szenvedésnek becézett állapot elégít ki, nincs menekvés, beleszerettem és csak így vagyok boldog. Sosem gondoltam volna, hogy ez lesz a megfejtés. Igenis boldog vagyok.
