hétfő, január 31, 2005
A játéknak vége.
Hihetetlen. Megtettem. Vége. Többé nem vagyok rab. Felemelő érzés. Imádok tönkretenni, de mégjobban, ha ezzel magamat védem. Elengedtem. Elküldtem. Én vagyok a győztes. Többet nincs rágódás, nincs kóválygás, nem kell járnia az agyamnak, nem kell emlékezni, nem kell hasonlítani, nem kell megfelelni, nem kell megfelelni! Csak magamnak.
Nothing is still forever, especially stay together.
Olyan tisztának látok mindent, érzem, hogy szabad vagyok, érzem, hogy rendben kell lennie. Megszabadultam a démonoktól. Vége, kitörlődik az agyamból egy időszak. "A nagyon jó is elmúlik", de az örökre és visszavonhatatlanul. A rosszból mindig megmarad a tanulság. A jóból mindig megmarad a fájdalom, hogy már nincs. Ritka kincs, ha az ember ezt elfelejtheti. Nagyon jó érzés. Tiszta lappal kezdeni. El sem hiszem, hogy vége. És mostmár nem nekem kell várnom, meghúznom magam, vigyázni minden lépésemre. Leírhatatlan.
Olyan volt megtenni, mint a hídról ugrani. Kezem a gombon, csak meg kell nyomni - a korláton állni, csak ki kell lépni. Nem sok ilyen helyzet adódik az életben. De ezek a legcsodálatosabbak. A saját belső démonunkat és gyarlóságunkat leküzdeni. Nem mertem minden esetben megtenni. Pedig csak egy mozdulat, egész apró. Egy óvatlan pillanatban, mikor agyam nem figyel, megtenni és nincs visszaút. Gyönyörű. Sikerült. Igazi megtisztulás. Végtelen nyugalom tölt el. Persze még aludnom kell rá egyet. De olyan nyugodt vagyok, amit el sem mondhatok...
Köszönöm.
Nothing is still forever, especially stay together.
Olyan tisztának látok mindent, érzem, hogy szabad vagyok, érzem, hogy rendben kell lennie. Megszabadultam a démonoktól. Vége, kitörlődik az agyamból egy időszak. "A nagyon jó is elmúlik", de az örökre és visszavonhatatlanul. A rosszból mindig megmarad a tanulság. A jóból mindig megmarad a fájdalom, hogy már nincs. Ritka kincs, ha az ember ezt elfelejtheti. Nagyon jó érzés. Tiszta lappal kezdeni. El sem hiszem, hogy vége. És mostmár nem nekem kell várnom, meghúznom magam, vigyázni minden lépésemre. Leírhatatlan.
Olyan volt megtenni, mint a hídról ugrani. Kezem a gombon, csak meg kell nyomni - a korláton állni, csak ki kell lépni. Nem sok ilyen helyzet adódik az életben. De ezek a legcsodálatosabbak. A saját belső démonunkat és gyarlóságunkat leküzdeni. Nem mertem minden esetben megtenni. Pedig csak egy mozdulat, egész apró. Egy óvatlan pillanatban, mikor agyam nem figyel, megtenni és nincs visszaút. Gyönyörű. Sikerült. Igazi megtisztulás. Végtelen nyugalom tölt el. Persze még aludnom kell rá egyet. De olyan nyugodt vagyok, amit el sem mondhatok...
Köszönöm.
szerda, január 26, 2005
Mostmár tuti, hogy ott tartok. Semmi semmi semmi változás. Letelt az 1 év. Most mit csináljak, beváltsam az ígéretem, vagy hagyjam függeni a dolgot? Isten miért nem hív vissza? Tökéletesen ugyanott tartok. Percre pontosan. Nincs értelme. Folytassam vagy ne? Nem tudom, NEM TUDOM. Elfáradtam, meguntam. 2 éve unom magam. Maximusnak volt miért harcolnia. Könnyebb dolga volt. Lisa honnan meríted ezt a végtelen erődet? Amit még így százszorosan áttételezve is a legerősebbnek érzek a világon minden közül. De nem segít.. már nem. Újra kellene kezdenem. De már túl késő újrakezdeni. Nincs türelmem felépíteni az egészet megint. 20 év. Eltévedtem, egyedül maradtam. Tényleg egyedül. Az emberekből kihalt minden, mi engem összekapcsolt velük. Elvesztettem őseim is. Nincs irány. Tök fölösleges. Nincs cél sem. Csak tengődés, az is felpörgetve, nincs egy pillanatom, ami megállna, nincs egy pillanatom, ami fényt adna. Nincs mit várnom a holnaptól. Állandó körforgás, keresem a kiutat, de mindig csak ugyanoda jutok vissza. Mindig már megjárt helyek, ismert arcok, elcsépelt érzelmek. Tiszta hideg fejjel nem találom az indokot. Nem látom.
Sail on silver wings through this storm what fortune love may bring back to my arms again the love of a former goldan age. I am disabled by fears concerning which course to take, for now that wheels are turning I find my faith deserting me. This night is filled with cries of dispossesed children in search of Paradise, a sign of unresolve that, envisioned, drives the pinwheel on-and-on. I am disabled by fears concerning which course to take, when memory bears witness to the innocence, consumed in dying rage! The way lies through our love.. there can be no other means to the end, or keys to my heart, you will never find! You'll never find...
Fortune presents gifts not according to the books. When you expects whistles it's flutes. When you expect flutes, it's whistles.
We scaled the face of reason to find at least one sign that could reveal the true dimensions of life lest we forget. And maybe it's easier to withdraw from life..with all of its misery and wretched lies away from harm. We lay by cool still waters and gazed into the sun and like the moth's great imperfection succumbed to her fatal charm. And maybe it's me who dreams unrequited love, the victim of fools who watch and stand in line away from harm. In our vain pursuit of life for one's own end. Will this crooked path ever cease to end?
No, maybe not... that's why there's no point in ending the story right here.. cause it countinues right here in the same plight. Not even death can make an end of life. So.. you just here to be long-suffering, uncomplaining and to fight for ever. Cause there's really no other way. You don't meant to be here to give up. You just play for time. And that's where power resides in... that you don't have any other choice. There's no other way... you'll never find.
Sail on silver wings through this storm what fortune love may bring back to my arms again the love of a former goldan age. I am disabled by fears concerning which course to take, for now that wheels are turning I find my faith deserting me. This night is filled with cries of dispossesed children in search of Paradise, a sign of unresolve that, envisioned, drives the pinwheel on-and-on. I am disabled by fears concerning which course to take, when memory bears witness to the innocence, consumed in dying rage! The way lies through our love.. there can be no other means to the end, or keys to my heart, you will never find! You'll never find...
Fortune presents gifts not according to the books. When you expects whistles it's flutes. When you expect flutes, it's whistles.
We scaled the face of reason to find at least one sign that could reveal the true dimensions of life lest we forget. And maybe it's easier to withdraw from life..with all of its misery and wretched lies away from harm. We lay by cool still waters and gazed into the sun and like the moth's great imperfection succumbed to her fatal charm. And maybe it's me who dreams unrequited love, the victim of fools who watch and stand in line away from harm. In our vain pursuit of life for one's own end. Will this crooked path ever cease to end?
No, maybe not... that's why there's no point in ending the story right here.. cause it countinues right here in the same plight. Not even death can make an end of life. So.. you just here to be long-suffering, uncomplaining and to fight for ever. Cause there's really no other way. You don't meant to be here to give up. You just play for time. And that's where power resides in... that you don't have any other choice. There's no other way... you'll never find.
csütörtök, január 20, 2005
Ma már a tavasznál tartok. Hideg és lucskos tavasz, de a nihil megmaradt. Veszélyes terület, méreg vagy fegyver. Nem tudom hol vagy, most merre élsz. Nem tudom jó-e, hogy ennyire félsz. Az ember egy állat, de nem olyan szép. Ez az a város, amelyben élsz és télen ha sáros, elfog a félsz. Viszonylag jó itt, a viszony kevés. Ez már nem az, ami kell. Bármit mutatsz, nem izgat fel. Engem semmi nem érdekel. Mondtad, hogy megölsz majd egyszer.. hallom, hogy közel vagy már. Válassz: méreg vagy fegyver. Vagy pihenj, későre jár. Rég volt, hogy szerettél engem.
Egyre inkább úgy látom egy ördögi (vagy mennyei?) ciklusba kerültem és innentől már csak ismétlik magukat az események. Minden évben ugyanaz, szépen sorban, ahogy meg van írva. És mindig ugyanazzal az érzéssel töltenek el ugyanazok a történések, nincs különbség, mintha most történne először. Teljesen megrekedtem, össze is keverem az időt, érzéseim alapján nincs támpont, nem tudnám megmondani idén van-e vagy tavaly. 1 év, 2 év, 3 év, nem érzem a különbséget. Annak ellenére sem, hogy nem otthon lakok, és minden teljesen más. Nincs külvilág, be vagyok zárva a gondolataimba és az érzéseimbe. Nem tudnak kiszabadítani. Tulajdonképpen ez monománia is lehetne, de nem az. Ez lenne tehát az életem? Végtelen körforgás, mindig ugyanabban a formában? Elmarad a fejlődés... Igaz, mint mondják.. a Nyilas csak sebez, ő ritkán sebződik, ha azonban ő kap nyilat, évekig fekélyes tüske marad benne... de talán örökké. Mint a törött lábú ló. Él, de minek. Nincs külvilágom. Segítség.
Egyre inkább úgy látom egy ördögi (vagy mennyei?) ciklusba kerültem és innentől már csak ismétlik magukat az események. Minden évben ugyanaz, szépen sorban, ahogy meg van írva. És mindig ugyanazzal az érzéssel töltenek el ugyanazok a történések, nincs különbség, mintha most történne először. Teljesen megrekedtem, össze is keverem az időt, érzéseim alapján nincs támpont, nem tudnám megmondani idén van-e vagy tavaly. 1 év, 2 év, 3 év, nem érzem a különbséget. Annak ellenére sem, hogy nem otthon lakok, és minden teljesen más. Nincs külvilág, be vagyok zárva a gondolataimba és az érzéseimbe. Nem tudnak kiszabadítani. Tulajdonképpen ez monománia is lehetne, de nem az. Ez lenne tehát az életem? Végtelen körforgás, mindig ugyanabban a formában? Elmarad a fejlődés... Igaz, mint mondják.. a Nyilas csak sebez, ő ritkán sebződik, ha azonban ő kap nyilat, évekig fekélyes tüske marad benne... de talán örökké. Mint a törött lábú ló. Él, de minek. Nincs külvilágom. Segítség.
szerda, január 19, 2005
A februári hangulattalanság.. amikor semmi más nem volt, csak az az egy... heteken át... I focus on you... and all that you do....
Szinte hihetetlen. Hogy tud a legeslegszarabb, legsemmilyenebb a legszebb emlék maradni? Több, mint az összes boldogságom együttvéve. Tanulság: nincs szüksés a boldogságra.
Az a semmi, a délelőtt, a kopár vidék, ahol tényleg semmi nincs, csak a nagy üres fakókék égbolt a gyenge Nappal, a hideg és ez az egyetlen zene. Ez életem veleje. A legmélyebb pont. Mit nem adnék, ha mégegyszer ott lehetnék. Gyönyörű. Nem is kellenek a szavak.
Így egy év után még mindig ott tartok. Ennyire nulla volt ez az év. Gyanítom, hogy a következőben is ugyanitt fogok tartani. És azután is és azután is... és akarok egyáltalán mást? Mert csak TE vagy nekem. Minden más jön és megy, csak lehúzza az energiám.
Istenem... bárcsak ott megfagyott volna az idő. Minden más csak szemfényvesztés.
Szinte hihetetlen. Hogy tud a legeslegszarabb, legsemmilyenebb a legszebb emlék maradni? Több, mint az összes boldogságom együttvéve. Tanulság: nincs szüksés a boldogságra.
Az a semmi, a délelőtt, a kopár vidék, ahol tényleg semmi nincs, csak a nagy üres fakókék égbolt a gyenge Nappal, a hideg és ez az egyetlen zene. Ez életem veleje. A legmélyebb pont. Mit nem adnék, ha mégegyszer ott lehetnék. Gyönyörű. Nem is kellenek a szavak.
Így egy év után még mindig ott tartok. Ennyire nulla volt ez az év. Gyanítom, hogy a következőben is ugyanitt fogok tartani. És azután is és azután is... és akarok egyáltalán mást? Mert csak TE vagy nekem. Minden más jön és megy, csak lehúzza az energiám.
Istenem... bárcsak ott megfagyott volna az idő. Minden más csak szemfényvesztés.
